SMARTIFY

Okos eszközök a világ minden tájáról

Ez a legegyszerűbb okos eszköz, amitől javulni fog a napi folyadékbeviteled

2017. július 16. 22:02 - Smartify

ulla_01_s.jpg

Naponta legalább 2-3 liter vizet kellene innunk, a nyári hónapokban pedig még ennél is többet. De sajnos sokszor még az 1 litert is nehezen fogyasztjuk el. Mit tehetünk azért, hogy tényleg megfelelő mennyiséget fogyasszunk?

Az alap módszerek közé tartozik a telefonunk ébresztője vagy egy speciális applikáció, ami emlékeztet minket és még nyomon is tudjuk benne követni, hogy éppen mennyit ittunk. További megoldás lehet az is, ha vásárolunk egy okos kulacsot akár a gyerekeknek, akár a bringásoknak szánt verzióból. A nőknek tervezett verzióban még mesterséges intelligenciát is találunk.

De ha már mindet kipróbáltad és egyik sem vált be, akkor érdemes megnézned a legújabb megoldást. Egy szlovén csapat által kifejlesztett okos eszköz, az Ulla szépen figyelmeztet minket arra, hogy megfelelő rendszerességgel igyunk még pedig úgy, hogy bármilyen ivóeszközre rá tudjuk erősíteni, legyen az egy pohár vagy egy palack.

A tervezők célja a lehető legegyszerűbb eszköz létrehozása volt, amit bárki megérthet és használhat anélkül, hogy Bluetooth-ra lenne szükség vagy egy telefonos applikációra vagy hogy rendszeresen fel kellene töltenie. Azt is szerették volna, hogy a felhasználók anélkül igyák meg a napi vízszükségletüket, hogy változtatniuk kellene napi rutinjukon.

Az eszköz fejlesztésében közreműködött a Ljubljanai Egyetem munkatársai is. Ebből született meg a pajzs formájú és egy gyerek óra méretű kis eszköz, mely 9 különböző színben és stílusban érhető el és egy áttetsző neoprén gumival látták el, hogy bármely vizes palackra rá lehessen erősíteni.

f239eb_why-it-works-3_s.jpg

A működése pedig tényleg roppant egyszerű. Amikor megemeljük és megdöntjük a palackot az eszköz érzékeli, hogy iszunk és egy apró fehér LED-del jelzi is ezt felénk. Ha fél órán belül nem iszunk újra, akkor Ulla csendesen, csupán villogással figyelmeztet, hogy ideje hidratálnunk.

És lényegében ennyit tud. Időzítő, mozgásérzékelő és egy LED. Még gomb sincs rajta. Automatikusan kapcsol ki és be. Például sötétben kikapcsol és ha két ivási ciklust kihagytunk, akkor magunkra hagy és tovább nem figyelmeztet minket. Így óvja a működési idejét, hiszen az energiát biztosító elemmel 6 hónapig kell működnie.

ulla2.png

A tervezők egyetlen helyzetet említenek, amikor nem garantált a pontos működés, ha állandó mozgásban vagyunk. Ebben az esetben nem fogja pontosan érzékelni, hogy mikor iszunk és mikor utazunk. Ezért inkább irodai és otthon használatra ajánlják.

Tehát ha te is megfelelő mennyiséget szeretnél inni és az alap módszerek nem váltak be, akkor ajánljuk neked is ezt az ékegyszerű, de mégis hatékony kis eszközt.

További információt itt találsz róla: www.ulla.io/

Hasznosnak találod ezt az eszközt? Szívesen használnád? Vagy nem hiszel ebben a megoldásban?
Írd meg véleményedet kommentben! Kíváncsiak vagyunk, te mit gondolsz.

heti_hirlevel_002.png

Kövess minket a Facebook-on is! Lájkold a Smartify Facebook-oldalát.

Nyomj egy lájkot, hogy tudjuk tetszett ez a bejegyzésünk.
Kattints a megosztásra, hogy minél többen halljanak erről a lehetőségről!
11 komment
Címkék: egészség

A bejegyzés trackback címe:

https://smartify.blog.hu/api/trackback/id/tr6712668177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.07.17. 17:50:04

Ezek az okoseszközök pont akkora butaságok, mint a 90-es években a TV Shopban mutogatott termékek. Horst Fuchs ajánlásával...

Smartify 2017.07.17. 18:41:17

@karandash: Köszönjük a hozzászólásodat. Miért gondolod ezt az okos eszközökről?

Smartify 2017.07.17. 20:26:35

@eßemfaßom meg áll: Köszönjük a véleményedet! Örömmel látjuk, hogy neked ezen a területen nincsenek kihívásaid, ezért számodra valóban hihetetlen lehet, hogy vannak olyan emberek, akiknek nehéz odafigyelni az ivásra. Pont azért kellene többet inniuk, hogy az agyuk (igen tudjuk, ami a két füle között van) jól működjön.

Továbbá engedd meg nekünk, hogy sok sikert kívánjunk a SmartBreath piacra dobásához és ha nem fogod sértésnek venni, mi is említést fogunk tenni róla ezen a blogon. Az árazáshoz pedig külön gratulálunk, tényleg eredeti.

Bob munkatárs 2017.07.17. 21:36:47

Ha szomjas vagyok, iszom. Nem olyan bonyolult ez...

2017.07.17. 22:08:57

Talan az ember iszik, ha szomjas... allitolag az emberi faj egyedei rendelkeznek intelligenciaval. Kezdek ketelkedni...

2017.07.18. 01:27:24

@Kishableany: az a poén, hogy még intelligencia se kell ahhoz, hogy igyon valaki. A szellemi fogyatékosok is isznak maguktól.
Esetleg ha valaki a magyar nyárból elmegy egy mediterrán tengerpartra, ahol a magas páratartalom, szél, tengerben úszás miatt nem érzi, hogy izzad, nem szomjas, mert a szervezete megzavarodott, akkor indokolt a nagyobb odafigyelés.
Kütyükre akkor sincs ehhez szükség.

Smartify 2017.07.18. 06:59:19

@Kishableany: @Bob munkatárs:
Köszönjük a hozzászólásotokat. Sajnáljuk, hogy ezt tőlünk kell megtudjátok, de az már rég rossz, ha akkor iszol, amikor szomjas vagy. Ugyanis a szomjúság érzés már egy vészjelzés a szervezeted részéről.
Tehát az nagyon téves gondolkozás, hogy csak akkor iszok, ha szomjas vagyok. Azonban vannak, akik ezt tudják és tudatosabbak akarnak lenni a vízfogyasztásban, így nekik igenis fontos, hogy rendszeresen folyadékkal táplálják a testüket.

kasza003 (törölt) 2017.07.18. 10:58:49

@Smartify:
A napi 2-3 liter víz irdatlan sok egy átlag (irodában tengődő) embernek. Intenzív mozgás esetén még kevés is lehet, de kevesen mozognak annyit és olyan hosszan naponta.
A szomjúság nagyon jó jelzője annak, hogy inni kell. Ez csak akkor lehet késő, ha nagyon intenzíven mozogsz sokáig. Ahogy energiából, vízből is van nem kevés tartalék a szervezetben. És elég hatékony a szervezet vízfeldolgozó képessége: óránként 5-6 deci vízet tud érdemben feldolgozni. Biztosan nem száradsz ki, ha csak akkor iszol, amikor szomjasnak érzed magad.
Viszont ez a kütyü éppen akkor nem használható, ha mozogsz. Hasznos jószág, jó társa a fitnesz karkötőknek.

Smartify 2017.07.18. 18:00:05

@kasza003: Köszönjük a hozzászólásodat.
Valóban nagyon hatékony a szervezetünk vízfeldolgozó képessége és megfelelő tartalékkal is bír. Tényleg jó jelző az ivásra a szomjúság.
Ugyanakkor fontos, hogy a tartalékaink ne merüljenek le és folyamatosan frissüljön a szervezetünk víz háztartása, pláne az agyát használó "irodában tengődő" embernél.

Bob munkatárs 2017.07.18. 20:45:24

@Smartify: Miért írsz folyamatosan királyi többesben?

Smartify 2017.07.18. 21:30:15

@Bob munkatárs: Mivel ennyire kíváncsi, eláruljuk. Azért, mert többen kezeljük, írjuk ezt a blogot, de ez a kérdésed semmilyen módon nem kapcsolódik a cikk tartalmához.

Házirend

Az értelem és a jóindulat elvárt ezen az oldalon. Örülünk, ha a véleményedet - legyen az pozitív vagy negatív - meg is indoklod. Ha szerinted a hozzászólásod ezen feltételeknek nem tesz eleget, inkább ne küldd el. Fenntartjuk a jogot, hogy a rosszindulatú, pocskondiázó, spammelő stb. hozzászólásokat kimoderáljuk.
Megértéseteket és együttműködéseteket köszönjük! :)

süti beállítások módosítása