Ahogy technológia fejlődik egyre több és több tudásra tesznek szert a gépek. Például ma már szinte tökéletesen tudják utánozni az emberi beszédet. Éppen ezért egy idő után nem fogunk tudni különbséget tenni, hogy egy emberrel vagy egy géppel beszélgetünk.
Míg a legtöbb fülhallgató a biometrikus intelligenciára vagy a nyelvfordításra összpontosít, egy új fülhallgató arra törekszik, hogy jelezze a használójának, hogy melyik hang származik embertől és melyik géptől.
A prototípus, amit csak Anti-AI AI-nak hívnak, a Google Tensorflow gépi tanulási szoftverével vizsgálja meg a beszédet és figyelmezteti a viselőt, ha az nem valódi embertől származik.
A koncepció bizonyítékául hozta létre öt nap alatt a DT kreatív technikai ügynökség csapata, akik a szintetikus hangok adatbázisának segítségével képezték ki az eszközt, hogy felismerje a mesterséges beszéd mintázatát.
Működés közben rögzíti a felhasználó közelében lévő hangokat, és feltölti azt egy a felhőben található neurális hálózatba. Ha emberek vesznek körül minket, akkor minden rendben van, és nem kapunk visszajelzést. Ha azonban egy robot van közöttünk és beszél hozzánk, akkor az eszköz érzékeli a szintetikus beszédet és figyelmezteti a minket.
Azonban nem egy egyszerű, finom vibrációval vagy hanggal jelzi ezt az eszköz. Ehelyett termoelektromos hűtőelemet használ, amivel enyhén lehűti a nyakat.
Természetesen érdemes szem előtt tartani, hogy az Anti-AI AI ma még csak egy koncepció, de valami hasonlóra lesz szükségünk a jövőben, mivel a robotok és más hamisított hangok egyre gyakoribbak lesznek az életünkben.
A DT kutatói tovább finomítják a készüléket és javítják a különböző beszédminták megfejtésének képességét.
További info: https://rnd.dt.com.au/
Valóban szükségünk lehet a jövőben erre az eszközre? Tényleg segítséggel lehet a robothangok kiszűrésére? Vagy nem hiszel ebben a megoldásban?
Írd meg véleményedet kommentben! Kíváncsiak vagyunk, te mit gondolsz.
Érdekelnek a további okos eszközök? Ne maradj le róluk! Kattints erre a képre és...
Kövess minket a Facebook-on is! Lájkold a Smartify Facebook-oldalát.