SMARTIFY

Okos eszközök a világ minden tájáról

A világ első kerékpáros radarja

2017. augusztus 29. 20:21 - Smartify

garmin-varia-radar-01_s.jpg

Az egyik legnagyobb veszélyforrás a kerékpárosokra nézve a hátulról érkező járművek. Rengeteg baleset abból származik, hogy az autósok nem figyelnek a kerékpárosokra és a kerékpáros pedig nem észleli időben a közelítő járművet.

Az ilyen típusú balesetek megelőzésére fejlesztették ki a világ első kerékpáros radarját a Variát, ami a biztonságosabb kerékpáros környezet megteremtését segíti elő azáltal, hogy képes érzékelni a közeledő járműveket és ezt jelezni a kerékpárosnak.

A Varia akkor is figyel hátra, amikor a bringás valamiért nem teszi meg és időben figyelmezteti a közeledő veszélyre. Ha egy jármű 140 méteres távolságba kerül máris fényjelzést ad.

De nem csak a kerekezőnek, hanem a közeledő jármű vezetőjének is felhívja a figyelmét az előtte haladó biciklisre a megfelelő villogással.

garmin-varia-radar2_s.jpg

Ha Edge kerékpáros számítógéppel is össze van kötve, akkor a villogást a közeledő jármű sebességéhez és a fényviszonyokhoz tudja igazítani, így még biztonságosabb környezet alakul ki.

Természetesen önmagában is kiválóan működik a rendszer, de az integrálása zökkenőmentes a különböző kerékpáros számítógépes rendszerekkel.

Lehet kérni önmagában vagy első lámpával együtt csomagban. Egy töltéssel 5 óráig lehet őket használni. 

Ha további infókra vagy kíváncsi keresd fel ezt az oldalt: garmin.com

Hasznosnak találod ezt az eszközt? Szívesen használnád? Vagy nem hiszel ebben a megoldásban?
Írd meg véleményedet kommentben! Kíváncsiak vagyunk, te mit gondolsz.

heti_hirlevel_002.png

Kövess minket a Facebook-on is! Lájkold a Smartify Facebook-oldalát.

Nyomj egy lájkot, hogy tudjuk tetszett ez a bejegyzésünk.
Kattints a megosztásra, hogy minél többen halljanak erről a lehetőségről!

Képek forrása: thegadgetflow.com

1 komment
Címkék: sport

A bejegyzés trackback címe:

https://smartify.blog.hu/api/trackback/id/tr4112788968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Perillustris 2017.08.29. 21:56:43

Elsősorban rosszabb hallásúaknál látom értelmét lakott területen kívül, ahol nincs túl nagy forgalom, és emiatt az átlagos sebessége a járműveknek nagyobb.

Egyébként csak egy aranyos kütyünek gondolom, kiegészítőnek jó lehet, ha elterjednek az elektromos kocsik és emiatt nem lesznek ennyire hangosak a gépjárművek.

Házirend

Az értelem és a jóindulat elvárt ezen az oldalon. Örülünk, ha a véleményedet - legyen az pozitív vagy negatív - meg is indoklod. Ha szerinted a hozzászólásod ezen feltételeknek nem tesz eleget, inkább ne küldd el. Fenntartjuk a jogot, hogy a rosszindulatú, pocskondiázó, spammelő stb. hozzászólásokat kimoderáljuk.
Megértéseteket és együttműködéseteket köszönjük! :)

süti beállítások módosítása