SMARTIFY

Okos eszközök a világ minden tájáról

Erre képes a tükörbe zárt mesterséges intelligencia

2017. április 09. 19:39 - Smartify

room_3_cr.jpg

Képzeld el, hogy reggel a személyes lakájod kellemes hangjára ébredsz, akii elmondja a híreket, a napi menetrendedet és még az aktuális forgalmi híreket is.

Ez valami olyasmi, amit Tony Stark vagy Bruce Wayne minden reggel megélhet, de nekünk halandó embereknek ez csupán álom... volt mostanáig.

Egy New York-i startup került legközelebb ennek megvalósításához.

Úgy hívják őket, hogy Duo és lényegében egy 27 inch-es Full HD érintőképernyős tükröt hoztak létre, amiben egy személyre szabható mesterséges intelligencia található, amit "Albert"-nak neveztek el.
Gyakorlatilag ez egy mesterséges intelligenciával rendelkező számítógép az otthonunk számára.

Albert teljesen személyre szabható. Meg lehet változtatni a nevét, a nemét, akcentusát és még a humorát is.

room_2_cr.jpg

Nyitott platformmal és saját alkalmazás áruházzal rendelkezik, így külső fejlesztők tudják az alkalmazásukat a tükörbe integrálni. Így fog zenét lejátszani, híreket mondani, hőmérsékletet állítani, kinyitni a kaput vagy épp térképet mutatni.

Tehát irányíthatod vele a teljes otthonodat, az okos eszközeidet és egy tökéletes szórakoztató központja lehet a lakásodnak.

room_1_cr.jpg

A kevesebb, mint 2 mm vékony, kb. 3,5 kg-os tükörhöz beszélhetsz is, azt is megérti.

Ha most előrendeled 399 dollárért, akkor 2017. októberétől már használhatod is ezt az okos tükröt.

A képek forrása és további info: https://duo.computer/

Neked segítség lenne egy ilyen tükör? Életszerű ennek a használata? Szerinted el fognak terjedni az ehhez hasonló digitális asszisztensek?
Írd meg véleményedet kommentben!

Érdekelnek a további okos eszközök? Ne maradj le róluk! Kattints erre a képre és...

heti_hirlevel_002.png

Kövess minket Facebook-on is! Lájkold a Smartify Facebook-oldalát.

Nyomj egy lájkot, hogy tudjuk tetszett ez a bejegyzésünk.
Kattints a megosztásra, hogy minél többen halljanak erről a lehetőségről!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://smartify.blog.hu/api/trackback/id/tr1112412469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Házirend

Az értelem és a jóindulat elvárt ezen az oldalon. Örülünk, ha a véleményedet - legyen az pozitív vagy negatív - meg is indoklod. Ha szerinted a hozzászólásod ezen feltételeknek nem tesz eleget, inkább ne küldd el. Fenntartjuk a jogot, hogy a rosszindulatú, pocskondiázó, spammelő stb. hozzászólásokat kimoderáljuk.
Megértéseteket és együttműködéseteket köszönjük! :)

süti beállítások módosítása